1972. november 16-án megszületett az UNESCO Világörökség Egyezménye, mely napjainkig is a legjelentősebb szerepet játssza földünk természeti és kulturális értékeinek megőrzésében, lehetővé téve a globális felelősségvállalást. Az egyezményt eddig 180 ország írta alá, kötelezettséget vállalva arra, hogy a saját területükön található világörökségi helyszíneiket óvják és megőrzik a későbbi generációk számára, és lehetőségeik szerint hozzájárulnak a Világörökségi Listán szereplő helyszínek védelméhez. A világörökség részévé kiemelkedő jelentőségű és egyetemes értéket képviselő kulturális és természeti örökségi helyszínek válhatnak kulturális, természeti vagy vegyes kategóriában, amelyek az egész emberiség számára egyedi jelentőséggel bírnak.

A kulturális örökségek között tartjuk számon az ún. kultúrtájakat, amelyek az ember és a természet kölcsönhatása révén alakultak ki - azaz emberkéz alkotta őket, de a természeti hatásokkal szervesen együttműködve. Ilyen a nyolc magyarországi helyszín közül a Tokaji Történelmi Borvidék 2002-ben világörökséggé nyilvánított része.

A tokaj-hegyaljai borvidék összesen 27 települést foglal magába. A terület a világ első zárt borvidéke volt, az 1737-ben született királyi rendelet felsorolta azokat a településeket, amelyek határában a tokaji bor előállításához alkalmas szőlő termelhető. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a terület évezredes egysége indokolta, hogy a borvidéket a világörökség részévé nyilvánítsák.

A borvidék legkiemelkedőbb termelőhelyei, összesen 9 település képezi a világörökségi terület magját, illetve Sátoraljaújhelyen az Ungvári Pince, Sárospatakon a Rákóczi Pince, és a hercegkúti pincesor, Tolcsván a történelmi pincesor, az Oremus pincéi, valamint a Tokaj Kereskedőház Bormúzeuma. A borvidék többi települése a világörökségre vonatkozó UNESCO-konvenció szerint védőzóna a világörökségi magtelepülések körül.